12 + 14 =

4 × kettő =

Az illatok emlékeket őriznek, hatással vannak ránk pozitív vagy negatív értelemben. Mit jelent a segítő illat, és hogyan készül a személyreszabott parfüm?

Harminc év után eljutottam arra a pontra, amikor megfogalmazódott bennem, hogy a kutya és gyerekszagokból elegem van, szeretnék illatokat az életembe. Beszereztem 1-2 új parfümöt, de mint azelőtt, most se voltam biztos benne, hogy jó e, illik e hozzám, de még azt sem tudtam eldönteni, hogy tetszik e vagy sem.

A Beango Stílusműhelyben sodort össze az élet Dr. Nagyné Vácity Eszterrel, akinek a kisugárzása minden találkozásnál nagyon kellemes, kedves, végtelenül megnyugtató volt, de ami a legjobban megragadott, hogy mindig illatos volt. Később derült ki számomra, hogy aromaterapeuta ő, ezért kértem is időpontot hozzá. 

Látogass el Eszter vadiúj weboldalára!

Elképesztően izgalmas volt a találkozás, és az eredmény is: segítő illatot készített nekem. Meséltem arról a problémámról, amiben elakadásaim vannak, amin nem tudok túllépni, mutatott nekem illóolajokat, és aztán el kellett mondjam, le kellett rajzoljam azt, amit előidézett bennem az illat. Ezek alapján készítette el az én segítő illatomat.

Ez az illat információt hordoz. Ha jól választottunk, akkor azt az információt, amire abban a helyzetben szükségünk van, és ami hatni fog. Nem egy tudatosan, a logikus elmével átlátható folyamat ez. A tudatalattink lép működésbe és reagál. Az illatokkal képesek vagyunk hatni érzelmeinkre, gondolatainkra, viselkedésünkre, szokásainkra, végső soron egész életünkre és sorsunkra.

Azóta tartjuk Eszterrel a kapcsolatot, és szoktunk együtt gondolkodni, aminek most is egy különleges ötletet köszönhetünk. Elkészült az egyedi botanikai parfümkollekció, melynek a színanalízisből ismert 4 évszak, 4 színvilág témát adtuk. Erről bövebben itt olvashatsz! Ez egy együttműködés a Beango COLOR kollekción belül, ami az idei ajánlatunk a karácsonyi ajándéklistádra. A teljes kollekcióról itt olvashatsz bövebben.

Kíváló ajándékötlet minden nőnek! 

parfum

MITŐL BOTANIKAI ÉS MITŐL AROMATERÁPIÁS?

Kizárólag olyan természetes illóolajok alkotják az illatkompozíciókat, amelyekkel a terápiás munkám során is dolgozom. Ezek az illatok valódi természetalkotta kincsek, amelyekhez az inspirációt is a természet nyújtotta. – írja Eszter.

MITŐL ÉVSZAKPARFÜM?

A négy illatkompozíciót alapvetően a négy évszak, és a négy évszakhoz köthető négy színtípus ihlette. A parfümök megalkotásakor nem csak a színek, hanem hangulatok, érzések és archetipikus jelentéstartalmak is – amelyek mind egy-egy évszakhoz, és akár egy-egy életszakaszhoz köthetők – hozzájárultak a parfümök összeállításához.

MIÉRT KAPCSOLÓDIK EZ A STÍLUSMŰHELYHEZ?

Rendszeresen tartunk színtanácsadásokat. Innen jött az ötlet, hogy legyenek az illatok is részesei, kísérői a folyamatnak. A négy évszak és a négy színpaletta inspirálta parfümök beilleszthetők a színtípusok elemzésének folyamatába és a hölgyek megismerkedhetnek a hozzájuk illeszkedő illatokkal is. Mindazonáltal, mivel nemcsak a színtípusokhoz, hanem hangulatokhoz, sőt női életszakaszokhoz is kapcsolódnak, önfeledten és kreatívan használhatók.

A PARFÜMÖK NEM MELLESLEG VARÁZSLATOS ILLATÚAK. A MEGKOMPONÁLÁSUKKOR FŐ CÉL AZ VOLT, HOGY MESÉS, KIFINOMULT ÉS SOKRÉTŰ ÉLMÉNYBEN RÉSZESÍTSÉK A HASZNÁLÓJUKAT.

És akkor lássuk a parfümöket, hogy egyenként mit mesélnek az illatok:

parfum 1

Tél

Hűvös, sejtelmes és tiszteletet parancsoló illat. Olyan Nőt idéz, aki ismeri az élet körforgását és bármikor meg tud újulni. Az illat is folyamatosan alakul, ahogy a bőrünkre fújjuk. Mélyen virágos, ez a magnólia. Elképesztően rejtélyes, ez az immortelle (azaz „halhatatlan”). Szédületesen szabad és kreatív, ez a mirtuszvirág. Hihetetlenül lágy, ez a balzsamfenyő. Enyhén kesernyés, ez a grapefruit. A többi: a Varázslat. Együtt: maga a Harmónia. Akkor használd, ha elveszettnek érzed magad és szükséged van a tiszta tudatosságra és inspirációra, a belső szabadságra és frissességre. Ha fel szeretnéd emelni magad a világ gondjai fölé, hogy egy magasabb perspektívából – mint egy hófedte hegycsúcsról – intuitívan szemlélhesd az életed.  Kiszerelés: 10 ml. Ár: 9 950 Ft

parfum 3

Tavasz

Friss, üde, virágos és mégis enyhén fűszeres illat. Benne van az új élet pezsgése, az újjászületés friss energiái, a jázmin édes üdesége, és egy kis gyermeki játékosság, melyet a mandarin idéz. Elbájol, megnyugtat és inspirál.

Akkor használd, ha életre szeretnél hívni valami újat és nagyszerűt az életedben. Ha növekedni és bővelkedni szeretnél. Ha jól szeretnéd játszani az élet nevű játékot. Kiszerelés: 10 ml. Ár: 9 950 Ft

parfum 4

Nyár

Illata akár egy hűsítő, édesen virágos, ám mégis zöldes ízvilágú nyári koktél. Olyan, mint leheveredni egy fa árnyékában a virágba borult nyári rét közepén.

A Nőt idézi, aki pontosan tudatában van saját vonzerejének. Magabiztos és egyúttal nagyon szerethető. A Damaszkuszi rózsa és a Miss Katherine levendula a szív igaz erejét hordozzák, míg a bergamott és keserűnarancs-levél a fény és szépség misztériumát. A kompozíciót az Ylang-ylang teszi szellőssé és mozgékonnyá.

Akkor használd, ha magabiztosságra, céltudatosságra, és hozzá szerető szívre van szükséged. Ha inspiráltan, önfeledten és kiteljesedetten szeretnél élni. Kiszerelés: 10 ml. Ár: 9 950 Ft

parfum 2

Ősz

Érett és meleg illatkompozíció, akár az őszies karakterű Nő. Mellőle nem akarsz felkelni, itt biztonságban érzed magad…mondhatni lebilincselő. Fűszerek sokasága – szegfűszeg, rozmaring, zsálya, nemes babér, izsóp – és a nemes fafajták illóolajai, mint az amyrisz, és a szantál teszik ellenállhatatlanul vonzóvá és különlegessé.

Akkor használd, ha biztos pontra van szükséged az életedben, ha szeretnél megnyugodni, megpihenni és saját kiapadhatatlan forrásaidból új erőt meríteni. Kiszerelés: 10 ml. Ár: 9 950 Ft

A parfümök megrendelhetőek a stilusmuhely@kretterbea.hu címen!

Úgy gondolom minden nőnek szüksége van saját illatra. Arra, hogy a férfit elcsábítsa, hogy nő lehessen, és legfőképpen arra, hogy önbizalommal élje mindennapjait.